Miközben világszerte egyre súlyosabb gondokat okoz a koronavírus terjedése, Afrikában a sáskajárás kezd aggasztóvá válni.
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) a sáskajárás durva számairól szóló beszámolójából kiderül, hogy a Microsoft-alapító, egyben a világ egyik leggazdagabb embere, Bill Gates 100 millió dollárt adott a koronavírus elleni védekezésre, emellett a feleségével közös alapítványa az afrikai sáskajárásnak is hadat üzent, 10 millió dollárt adott erre.
Aggasztó helyzet, fogytán az idő
A kártevő ugyanis az elmúlt 25 év legsúlyosabb pusztítását okozta Etiópiában és Szomáliában, míg Kenyában 70 éve nem tapasztaltak ilyen mértékű inváziót. A FAO sáskafigyelője szerint Dzsibuti és Eritrea is érintettek, a sáskarajok már elérték Dél-Szudán, Uganda, Tanzánia, sőt, még Irán területét is.
A FAO szerint 138 millió dollárra lenne szükség az érintett országok megsegítéséhez, szemben az egy hónappal ezelőtti 76 millió dolláros összeggel, ám ez idáig csupán 33 millió dollár felajánlás érkezett. Csü Tung-jü szerint a helyzet több mint aggasztó és az előttünk álló hetek kritikusak lehetnek. "A sáska megjelenése az emberek megélhetését veszélyezteti, egy eleve éhezéstől sújtott térségben" - mondta, hozzátéve, hogy "nincs időnk".
Egy városnak elegendő élelmiszert pusztíthatnak el
A vándorsáska a legpusztítóbb növényi kártevő a világon; már az egy négyzetkilométer területet lefedő kis egyedszámú csoport képes egy nap alatt 35 000 ember élelmét felenni. Veszélye egy idős azzal, hogy az emberiség letelepedett és mezőgazdasági életmódba kezdett. Már a Bibliában is többször írtak róla, egyike volt a zsidók kivonulását megelőző egyiptomi csapásoknak is.
Megfelelő időjárási körülmények mellett gyorsan szaporodnak - a következő hat hónapban akár ötszázszorosára is nőhet a számuk. A legelők és szántók már jelentős károkat szenvedtek Észak-Afrikában, de a következmények az egész térségre súlyosak lehetnek, ahol a mezőgazdaság és állattartás jelenti a túlélést emberek millióinak.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve