A hitelminősítő Törökország hosszú és rövid futamidejű szuverén devizakötelezettségeinek osztályzatát az eddigi "BB/B"-ről "BB mínusz/B"-re gyengítette.
A hitelminősítő azzal indokolta lépését, hogy erősen bizonytalanná vált az infláció alakulása a török líra gyors gyengülése miatt. Az S&P rámutatott arra, hogy a líra gyengülése a dollárral szemben egyebek között azzal is jár, hogy a cégek egyre nehezebben tudják fizetni devizában fennálló adósságaikat, de a líra gyengülése kedvezőtlenül hat az államadósságra is, aminek a 40 százaléka devizában áll fenn.
Kapcsolódó
A Standard and Poor's 2016 júliusában rontotta az eddig érvényes szintre a török adósságbesorolást azzal az indoklással, hogy a korábbi katonai puccskísérlet politikai következményei kikezdik a beruházási környezetet, aminek negatív növekedési és tőkebeáramlási hatásai is lesznek.
Képünk forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve