A 15 és 74 évesek körében a munkanélküliek számát 425 ezerre becsülte a statisztikai intézet, ami 24 ezer fős csökkenést jelent az előző hónapban jegyzett 449 ezer munkanélkülihez mérten.
A férfiak körében 0,3 százalékponttal magasabb volt az állástalanok aránya, hiszen a férfiaknál 5,3 százalék, míg a nőknél 5 százalék volt a munkanélküliségi ráta.
A 25 és 74 évesek körében 4,2 százalék volt az állástalanok aránya, ők tették ki a munkanélküliek csaknem 77 százalékát.
Romániában 2020 januárjában volt történelmi mélyponton a munkanélküliségi ráta, akkor 333 412 állástalant becsült (3,6 százalék) a statisztikai intézet, tavaly év végén számuk elérte a 467 695-öt (5,2 százalék), majd idén januárban 490 ezer fölé (5,9 százalék) emelkedett, azóta folyamatosan csökken.
A munkanélküliségi ráta májusban 5,5 százalékra mérséklődött az előző hónapban jegyzett 5,7 százalékról.
Magyarországon is jelentősen javultak a munkanélküliségi mutatók.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve