Az egy főre eső GDP tekintetében 12 év alatt nőtt Románia lemaradása a Németországgal szemben - írta a Maszol. Az elmúlt években nőtt az általános jólét az országban, ami egyenes következménye annak, hogy az egy főre eső GDP 43 százalékkal volt nagyobb, mint 2007-ben, az EU-csatlakozás évében.
Eurostat adatai szerint akkor 6100 euró volt ez az adat, míg 2018-ban 8700 euró. A 43 százalékos növekedés lényegesen nagyobb, mint a vizsgált időszak 7,8 százalékos uniós átlaga, ez azonban nem jelenti azt, hogy a lemaradás abszolút értékben is csökkent volna, mivel a német gazdaság 12 százalékos növekedése a méretéből adódóan több mint a 43 százalékos romániai plusz.
Így a Németországgal szembeni lemaradás nem, hogy mérséklődött volna, hanem éppenséggel nőtt: 26 ezer euróról 27,2 ezer euróra. Románia Magyarországgal szembeni lemaradása valamelyest mérséklődött, mivel 2007 és 2018 között a magyar gazdaság csak 20 százalékkal bővült. Emiatt az egy főre jutó GDP értékei közötti különbség 500 euróval kisebb lett 12 év alatt, tavaly már csak 3800 euró volt.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve