A lengyel és román államfő közös sajtóértekezletet tartott Varsóban, miután kétoldalú találkozásukon értékelték a varsói NATO-csúcstalálkozó eredményeit, többek között azt, hogy négy zászlóalj rotációs rendszerben fog állomásozni Lengyelországban és a balti államokban, valamint létrehoznak egy romániai és bulgáriai nemzetközi összetételű NATO-dandárt is.
Andrzej Duda úgy értékelte: a varsói csúcsértekezlet "rendkívül fontos", egyesek szerint egyenesen "áttörés jellegű" döntéseket hozott, mindenekelőtt a keleti szárny megerősítését illetően. Elmondta: a döntések összhangban vannak azzal a nyilatkozattal, melyet tavaly novemberben Bukarestben a kilenc kelet-közép-európai államfő részvételével megtartott regionális találkozón elfogadtak.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve