Egy 29 és egy 28 éves amerikai pár szeretett volna a Trinita' dei Monti felől - a Spanyol lépcsőn keresztül - bérelt elektromos robogójukkal lejutni a Piazza di Spagnára éjjel. A turistákat a római rendőrség állította meg, miután a biztonsági kamerák felvették, amint a nő láthatóan ledobja a jármávet a márványlépcsőn - írja a lap.
A bírság mellett a páros nem is térhet vissza a területre, amíg fel nem mérik a károkat.
A Spanyol lépcső 2015 és 2016 között 1,5 millió eurós restauráláson esett át, amit a Bulgari luxusdivatház finanszírozott.
Korábban egy 37 éves szaúdi üzletember a Maseratijával hajtott rá a lépcsőre, elmondása szerint egyszerűen azért mert rosszul kanyarodott.
A sofőr megpróbált tolatni a lépcsőn, majd vontatót hívott, mielőtt néhány járókelő segítségével sikerült visszatolni az autót az útra. A helyszínt el is hagyta a bérelt autóval, de a rendőrség megtalálta, amely - valljuk be - nem lehetett túl nehéz.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve