Az elektromos rollerekre és egyéb eszközökre (segway, hoverboard, monowheel) érvényes szigorú szabályozást fogadtak el pénteken Milánóban. Eszerint járdán tilos lesz használni ezeket a járműveket, kivételt képeznek ez alól a sétálóutcák, gyalogos övezetek (area pedonale), ahol maximum 6 km/h-s sebességgel megengedett a használatuk - olvasható a portálon.
Az úttesten sem lehet bárhol haladni a rollerekkel: tilos lesz olyan úton haladniuk, amelyen villamossín van, amelyet például macskakővel, vagy ahhoz hasonló, a kis kerekek számára balesetveszélyes felülettel borítottak, és aluljárókban, zsákutca-parkolókban, 30-as zónákban sem. Aki megszegi a szabályokat, arra 26, illetve 99 eurós bírságot szabhatnak ki.
Később terveznek lazítani a szabályokon, de ehhez még meg kell várni, hogy elkészüljön az erre vonatkozó kb. 200 közlekedési tábla.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve