A gyanú szerint a 30 éves drezdai férfi robbantott pokolgépet a Török Iszlamista Vallási Intézmények Uniója (DITIB) által működtetett Fatih Camii mecsetnél és a drezdai nemzetközi kongresszusi központnál (Internationales Congress Center Dresden) szeptember végén, néhány nappal a német egység helyreállításának október 3-i nemzeti ünnepe előtt, amelynek központi, állami rendezvényeit Drezdában tartották.
A házi készítésű robbanószerkezetekkel elkövetett merényletekben nem sérült meg senki.
A csütörtökön elfogott férfitől vett DNS-minta egyezik a tetthelyen talált DNS-nyomokkal, és a lakásában pokolgép készítésére alkalmas tárgyakat találtak. A Mitteldeutscher Rundfunk (MDR) regionális közszolgálati televízió beszámolója szerint az ügyészség megerősítette azt a sajtóértesülést, miszerint a gyanúsított az Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű drezdai központú mozgalom egy tavaly nyári rendezvényének szónoka volt.
A Szászország tartományi főváros rendőrsége kezdettől arra gyanakodott, hogy a két bűncselekmény összefügg egymással, az indíték az idegenellenesség lehet, és a célok között lehet a nemzeti ünnep megzavarása.
Képünk illusztráció
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve