A támogatások összegét 40 millió euróról 86 millió euróra emelik, és a vállalatok energiaköltségeik 50 százalékát fedezhetik belőle a korábban meghatározott 30 százalék helyett.
Döntöttek arról is Szlovéniában, hogy a támogatási programba bevonják a mezőgazdasági és halászati ágazatot, valamint azokat az intézményeket, egyesületeket, amelyek gazdasági tevékenységet folytatnak - mondta Zidan, hozzátéve, hogy ugyanakkor a teljes pénzügyi szektort kizárták a kedvezményezettek köréből.
A kormány 6 millió euróval feltőkésíti a Szlovén Vállalkozási Alapot is, hogy kölcsönöket biztosítson a likviditási nehézségekkel küzdő szlovén vállalatoknak, amennyiben arra szükség mutatkozik.
A parlament augusztus végén fogadta el azt a jogszabályt, amely gyorssegélyt biztosít a magas gáz- és áramár által sújtotta vállalkozásoknak, egy másikkal együtt, amely 41 millió euró értékben a veszélyeztetett csoportoknak nyújt támogatást. Előbbi módosítására adott most be javaslatot a ljubljanai kormány - írta az MTI.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve