A G20-csoport múlt heti csúcstalálkozójára megfogalmazott, de csak pénteken közzétett IMF-állásfoglalás szerint a talpra állás üteme a fejlett gazdaságokban továbbra is lassú. Politikai bénultság és következetlenség súlyosbította a bizonytalanságot, a bizalomvesztést, és fokozta a feszültséget pénzpiacokon - szögezte le a dokumentum.
A valutaalap szerint a fejlett gazdaságoknak sürgősen hiteles középtávú költségvetési terveket kell kidolgozniuk és elő kell készíteniük a pénzügyi szektor további reformját. A legfontosabb feltörekvő gazdaságok kormányainak ugyanakkor lehetővé kell tenniük a gyorsabb árfolyam-módosítást.
Az IMF úgy látja, "jelentős bizonytalanság" alakult ki akörül, hogy hogyan valósítsa meg költségvetésének fenntarthatóságát az Egyesült Államok, Japán és az euróövezet néhány gazdasága.
A bizonytalanság csökkentésének érdekében ezen gazdaságoknak haladéktalanul hiteles középtávú konszolidációs terveket kell elfogadniuk, amelyek segítségével meg lehet őrizni a fellendülés megfelelő rövidtávú pénzügyi támogatásának lehetőségét - olvasható az IMF állásfoglalásában.
A G20-csúcson figyelem elsősorban az eurózóna összeomlásának, különösen a görög és az olasz államcsőd elkerülésére irányult.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve