Hugo Chavez, venezuelai elnök az eddigi 50 százalék helyett a jövőben minden aranyat fel kíván vásárolni, amit országában a bányák a felszínre hoznak. A nyersanyagokban gazdag dél-amerikai ország természeti kincseit kizsákmányoló külföldi bányavállalatok elleni ideológiai harctól eltekintve ez az elhatározás azt a célt szolgálja, hogy Venezuela aranytartaléka tovább növekedjen. A politikai marketing zseniális alkalmazójaként ismert Chavez a nyilvánosság elé lépve bejelentette még azt is, hogy az országhatárokon kívül, a nyugati imperialista bankokban tárolt nemzeti aranyvagyon haza szállítása mellett döntött, mondván, hogy az "a jelen bizonytalan időkben inkább egy biztos venezuelai trezorban" kéne, hogy legyen.
Venezuela példája máris követőkre talált. Az aranykitermelők rangsorában egyelőre nem túl jelentős Kazahsztánban augusztus végén szintén bejelentették, hogy a kormány határozata alapján a hazai aranytermelést az utolsó unciáig meg fogják venni a bányatársaságoktól. Az aranylelőhelyek hozamát tekintve eggyel magasabb súlycsoportba tartozó Romániában pedig Traian Basescu államfő érvel már hetek óta a médiát felhasználva a jegybanki aranytartalékok 200 tonnára való megduplázása mellett. Évek óta tartja magát a hír, hogy Peking is hasonló stratégiát követ, bár hivatalosan ez eddig sem megerősítést, igaz cáfolatot sem nyert.
Az arany reneszánszát éli a jegybanki tartalékokban, míg a klasszikus tartalékdeviza, a dollár fokozatosan hitelét veszti. Már csak ezért is dönthet számos kitermelő ország úgy, hogy jobban jár, ha inkább a nemesfémet halmozza a kincstárában, mintsem a világpiacon érte kapható dollárt. Ennek az eredménye az lehet, hogy még jobban szétnyílik az olló a kereslet és kínálat között, márpedig ez óhatatlanul tolja tovább felfelé az arany árát. Mindettől függetlenül is az aranyár további emelkedését valószínűsíti két, a napokban megjelent banki elemzés is. A kockázatkerülő nemzetközi befektetői környezetben a BNP Paribas francia befektetési bank 2.080 dolláros átlagárat vár 2012-ben, míg a kanadai TD Securities átlagosan 1.975 dollárral számol a jövő évben.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve