Az orosz kormány megbízást adott a természeti erőforrásokért és a környezetvédelemért felelős minisztériumnak, hogy mérje fel az Oroszországban kitermelhető palagázkészletek nagyságát - jelentette a Moscow Times hírportál. A kabinet tegnapi ülésén tárgyalt a programról, amelyben a tárca szakértőinek a természeti feltételek vizsgálatán túl azt is ki kell deríteniük, hogy milyen technológiai megoldásokkal férhetnének hozzá az energiahordozóhoz. A palagázt az úgynevezett rétegrepesztéses technikával érik el, amelyben víz és vegyi anyagok bepumpálásával szorítják ki a gázt a föld alatti rétegekből.
A palagáz eddig csak fejfájást okozott az oroszoknak, ugyanis megjelenése veszedelmes alternatívát jelentett a hagyományos úton kitermelhető gázzal szemben. Az európai országokban a környezetvédelmi kockázatok miatt ugyan óvatosan kezelik a kérdést, ám az Gazpromnak így van félnivalója az új konkurenciától. Ukrajnában már el is indították azt a palagáz-feltárási és -kitermelési programott, amelynek célja az orosz gázimport kiváltása.
Miközben az orosz gáz iránti kereslet csökken Európában, Vlagymir Putyin államfő már novemberben jelezte, hogy Moszkva a korábbi elzárkózás helyett komolyabban veszi a palagáz megjelenését. Egyik beszédében azt mondta, hogy az USA-ban csak palagáz-forradalomként emlegetett - a gázárakat számottevően leszorító - jelenséget egyszerűen nem hagyhatják figyelmen kívül.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve