A Földközi-tenger szíriai partszakaszán ötcsillagos hotelkomplexumot akarnak építeni orosz vállalkozók körülbelül 90 millió dollár befektetésével (több mint 24 milliárd forint, egy Nemzeti Színház ára) - adta hírül a lengyel Rzeczpospolita. A beruházásról a hatalmon lévő szír Baasz Párt honlapjáról lehetett tudomást szerezni.
A luxusközpontot az Al-Manara halászfalucska melletti patak környezetében építenék fel. Tartalmazna egy ötcsillagos szállodát, kereskedelmi központot, játszótereket, fürdőket, bérelhető villákat, konferenciatermeket. Mindez zöld környezetben, a tenger partján, ahol jachtklub és kikötő is lesz.
A beruházó cég az STG Logistic vállalat lesz, amelynek élén Igor Kozak és Zachid Sacsuvarov állnak, akik jó kapcsolatot ápolnak Vlagyimir Putyin államfővel. Az nem derült ki eddig, ki fogja fizetni a szabadidő-komplexum létrehozásának költségeit. Elképzelhető, hogy szíriai állami forrásokat is bevonnak a magántőke mellé.
A kép illusztráció, forrás: Shutterstock.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve