A tavalyi tíz után Vlagyimir Putyin elnök rendelettel most ismét tíz százalékkal csökkentette saját és a többi állami vezető fizetését. (Miközben az átlagbérek több mint 10, a GDP 4 százalékkal csökkent idén.)
Az orosz államfő fizetése hivatalosan 7,6 millió rubel volt 2014-ben (114 ezer dollár), Dmitrij Medvegyev miniszterelnök pedig több mint 8 millió rubelt (120 ezer dollár) keresett - az átlagkereset több mint hússzorosát.
Az ellenzék szerint a vezetők valós keresete köszönő viszonyban sincs ezekkel a számokkal, vannak olyan statisztikák is, amelyek a világ leggazdagabb emberei közé sorolják Putyint. A kérdést valószínűleg sosem lehet majd eldönteni, elsősorban azért, mert az állami vezetőket megillető juttatások a vagyon-, a használati tárgyakat és a szolgáltatásokat illetően felmérhetetlenek, a kastélyoktól a jachtokon át a repülőgépekig és helikopterekig terjednek.
A Rosztat központi statisztikai hivatal által éppen most nyilvánosságra hozott adatok szerint a közalkalmazotti fizetések - a hivatalos befagyasztása ellenére - tavaly 3,8 százalékkal emelkedtek. Hogy ez hogy jött ki, nem világos, mert közülük a legjobban az elnöki adminisztrációban alkalmazottak kerestek, pedig az ő fizetésüket is 5 százalékkal csökkentették, hadd szenvedjenek együtt főnökeikkel. A tudományos szervezeteknél dolgozók azonban kénytelenek voltak 2013-as keresetük negyedével, sőt harmadával beérniük.
Az oroszországi átlagfizetés idén októberben 33 240 rubel (500 dollár) volt, ami 11 százalékos reálbércsökkenést jelent.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve