A kijevi államcsínyt követően Oroszország készen állt atomfegyvereinek készenlétbe helyezésére is - jelentette ki Putyin. A Krím félsziget Ukrajnától Oroszországhoz csatolásának első évfordulójára készített filmben az orosz elnök arra hivatkozott, hogy a nyugati partnerek tekintetében nem volt érthető számára, hogy azok be fognak-e avatkozni katonailag az ukrajnai eseményekbe.
Putyin azt is elmondta az állami tévének, hogy tavaly márciusban az ő utasítására a félsziget partjain harckészültségbe helyezték a Basztyion típusú orosz rakétarendszert, hogy demonstrálják a Krím megbízható védelmét, és hogy "ez még az űrből is látható legyen".
Jogilag nem kifogásolható a "Krími tavasz"
Vlagyimir Putyin azt mondta, hogy semmi kifogásolni való nincs a történtekben az ukrán jog szempontjából, minden teljesen szabályos volt. Elmondta, hogy a krími parlament munkáját kellett biztosítani, (hogy az dönthessen a félsziget hovatartozásáról szóló népszavazás kiírásáról) és garantálni a képviselők biztonságát.
Tavaly február 27-én 110 orosz kommandós szállta meg a dél-ukrajnai Krími Autonóm Köztársaság parlamentjét, a képviselők oroszbarát kormányt választottak, és népszavazást írtak ki az Oroszországhoz való csatlakozásról.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve