A Nemzetközi Cselgáncs Szövetség tegnap felfüggesztette Vlagyimir Putyint tiszteletbeli elnöki tisztségéből, és az orosz elnököt a sportág nagyköveti posztjáról is felfüggeszti. A világszövetség pénteken bejelentette, hogy törölte az idei versenynaptárból a májusra tervezett, kazanyi Grand Slam-viadalt.
Hétfőn lemondott Szergej Szolovejcsik, az Európai Cselgáncs Szövetség (EJU) orosz elnöke.
A judoinfo.hu szaklap szerint a sportdiplomata - aki 2007 óta töltötte be az EJU vezetői posztját - a szervezet végrehajtó bizottságának vasárnapi rendkívüli ülésén nyújtotta be lemondását, miután Oroszország múlt csütörtökön háborút indított Ukrajna ellen - írja az MTI.
A testület online ülésén - Szergej Szolovejcsik javaslata alapján - egyhangúlag úgy döntött, hogy ideiglenesen a 67 éves német alelnököt, Otto Kneitingert bízza meg az elnöki feladatok ellátásával.
"Ma Európa minden népe, beleértve az Európai Judo Szövetség családját is, olyan helyzettel néz szembe, amely tragédiájában példátlan. Szívfájdalommal látjuk a testvéri országokban élőket meghalni. És imádkozunk Istenhez, hogy legyen vége az emberi szenvedésnek" - áll Szergej Szolovejcsik közleményében.
"A dzsúdó mindig is nemzetközi erő volt a béke támogatásában. Ebben a hihetetlenül nehéz politikai helyzetben erősebbnek és egységesebbnek kell lennünk, mint valaha. Úgy gondolom, hogy a sorainkon belüli egység megtartásához le kell mondanom az EJU elnöki posztjáról. Biztos vagyok benne, hogy a jóindulat győzni fog. Arra kérlek benneteket, kedves barátaim és munkatársaim, hogy tegyétek félre a bennünk most elhatalmasodó érzelmeket, és találjátok meg az erőt a szívünkben elveszett béke helyreállításához" - tette hozzá a távozó elnök.
Az Ukrajnával kapcsolatos legfontosabb híreket ezen a linken olvashatja.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve