"A tisztán hivatalos dolgokat el kell végezni, a kialakult gyakorlattal és az ügy jogi vonatkozásaival összhangban. Nincs itt semmilyen hátsó szándék, semmi szokatlan megfontolás vagy olyasmi, ami a kapcsolataink további romlásának alapjául szolgálhatna" - mondta az orosz elnök a Moszkva. Kreml. Putyin című magazinműsornak.
"Tisztelettel viszonyulunk mindenkihez: Trump hivatalban lévő elnökhöz és a poszt jelöltjéhez, Biden úrhoz. Ezért itt számunkra nincsen semmilyen probléma" - tette hozzá. Megismételte, hogy Moszkva az amerikai nép bármely választottjával kész együttműködni.
"De az, hogy ki kapta meg ezt a bizalmat, vagy a politikai szokásjognak megfelelően kell megnevezni, amikor az egyik fél elismeri a másik győzelmét, vagy legitim, jogi módszerrel kell megvonni, a végleges eredmény megvonásával" - idézi az MTI Putyint.
Hozzátette: Moszkva egyszerűen arra vár, hogy szűnjön meg a belpolitikai szembenállás. Arra a kérdésre válaszolva, hogy Oroszország nem fél-e attól, hogy hallgatása elrontja a kétoldalú viszonyt, miközben a többi ország vezetője már gratulált, Putyin kijelentette: "Az elrontott viszonyt már nem lehet elrontani". Emlékeztetett arra, hogy az előző választás után mindenki Hillary Clintonnak gratulált, miközben Donald Trump lett az elnök.
Az orosz vezető szerint az amerikai választások legitimitásáról maguknak az amerikaiaknak kell dönteniük. Megjegyezte: az egész világ számára világos, hogy az amerikai választási rendszerrel gondok vannak. Ezzel kapcsolatban azt említette, hogy az országos szavazáson a legtöbb szavazatot elnyert jelölt alul maradhat az elektori testület voksolásán, és hogy távolságot kell tartani a szavazatszámlálók és az ellenőrök között. De az amerikaiak dolga eldönteni, hogy ez így megfelel-e nekik - tette hozzá. "Mi mindig fellépünk a belügyeinkbe való beavatkozás ellen. Ami azt illeti, az amerikaiak is ugyanezt teszik" - mondta Putyin.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve