Vlagyimir Putyin elnök rendeletet hozott, amelynek értelmében 2016-ig befagyasztja az államigazgatásban, az elnöki hivatalban és a külügyminisztériumban dolgozók bérét - írta a hivatalos jogi hírügynökség, a RAPSZI.
Ez komoly veszteség, mivel az idei infláció Kszenya Judajeva, a jegybank elnökhelyettese szerint elérheti a 10 százalékot. Az alkalmazottak pénz helyett szigort kapnak: a RIA Novosztyi úgy értesült, hogy a parlament előtt van az államfő pártja képviselőjének törvényjavaslata, amelynek értelmében akár büntetőjogilag is felelősségre vonható mindenki, aki nem hajtja végre, vagy késlelteti az elnöki rendeletek és instrukciók végrehajtását.
Az átlagemberek életszínvonalának süllyedését jelzi a Roszsztat statisztikai hivatal legújabb adata, eszerint több mint 4,5 éve először csökkent az oroszok által az éttermekben, eszpresszókban és bárokban kiadott pénz összege.
A vendéglátás bevételei októberben 109,8 milliárd rubelt tettek ki, 1,7 százalékkal kevesebbet a tavalyinál. A forgalom az első félévben még nőtt, a harmadik negyedévben kezdett zuhanni, amit a nyugati szankcióknak, illetve az arra válaszul meghirdetett élelmiszer-behozatali tilalommal és a rubel drámai értékvesztésével bekövetkezett áremelkedésnek tulajdonítanak.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve