A miniszter a Twitteren közzétett videójában elmondta: előző este "kissé bizonytalanul" érezte magát, ezért szombaton elvégzett egy koronavírus-gyorstesztet, amelynek eredménye pozitív lett. Ezután alávetette magát egy PCR-szűrésnek, amelynek eredményét még várja, és addig otthonában elkülönítésbe vonult - írja az MTI londoni tudósítója. A miniszter hangsúlyozta, hogy a koronavírus elleni oltás mindkét adagját megkapta, és tünetei nagyon enyhék.
A koronavírus-fertőzésen még tavaly Javid hivatali elődje, Matt Hancock és Boris Johnson miniszterelnök is átesett. Hancocknak szintén csak enyhe tünetei voltak, Johnson azonban kórházi kezelésre szorult és három napig intenzív osztályon ápolták.
Az egészségügyi minisztérium legfrissebb adatai szerint a felnőtt brit lakosság csaknem 88 százaléka - 46,2 millió ember - már megkapta a koronavírus elleni oltás első dózisát, közülük 35,5 milliónak - 67,5 százaléknak, vagyis a felnőttek több mint kétharmadának - a második oltási adagot is beadták.
Nő a fertőzöttek száma, de kevés a súlyos eset
Egyöntetű szakértői vélemények szerint a világviszonylatban is magas nagy-britanniai oltottsági arányok eredménye, hogy jóllehet jelentős ütemben nő a naponta újonnan kiszűrt koronavírus-fertőződések száma, összehasonlíthatatlanul enyhébb ívben emelkedik a súlyos megbetegedések és a Covid-19 betegség okozta halálozások számát jelző görbe, mint az előző brit járványhullámok idején.
A brit kormányon belül Sajid Javid az egyik fő szószólója a még érvényben lévő járványellenes korlátozások feloldásának, és ez a kormány döntése alapján hétfőn meg is történik.
Kissé könnyebb lesz a beutazás
Ugyancsak hétfőtől karanténkötelezettség nélkül utazhatnak be Angliába azok, akik a brit kormány által sárga kategóriába sorolt, vagyis fokozott járványkockázatúnak ítélt országokból - köztük Magyarországról - érkeznek, és előzőleg a brit oltási program keretében a koronavírus elleni vakcina mindkét adagját megkapták.
A kormány azonban az utolsó pillanatban Franciaországot kivette a hétfőtől életbe lépő új szabályozás hatálya alól, azzal az indokkal, hogy Franciaországban terjed a koronavírus először Dél-Afrikában azonosított béta változata. Francia részről értetlenséggel fogadták a londoni döntést.
Franciaországban "egyáltalán nincs jelen" a béta vírusvariáns, ezt a változatot csak néhány tengerentúli francia területen észlelték - mondta az MTI szerint Véronique Trillet-Lenoir francia európai parlamenti (EP) képviselő, az EP közegészségügyi bizottságának tagja szombaton a BBC közszolgálati rádiónak.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve