A 10 millió lakosú országban egy nap alatt 4153 új fertőzöttet regisztráltak, mintegy 50 százalékukat (1928 fertőzöttet) a lisszaboni régióban. Február 10. óta - amikor szigorú karantén volt érvényben Portugáliában - országosan ez a legmagasabb szám. Ma összesne 734 új beteg került kórházba. A portugál kórházban ápolt összes páciens száma ugyan némileg csökkent, de az intenzív osztályokon lévők száma növekedett, a mai 171-es szám a legmagasabb március 19. óta - közölte az egészségügy-minisztérium alá rendelt egészségügyi főosztály (DGS).
Az országban a covid-fertőzések között uralkodóvá vált a delta variáns, amely előzőleg már kiváltotta a fertőzöttek számának ugrásszerű növekedését. Az Országos Közegészségügyi Intézet (Insa) legutóbbi jelentése szerint az Indiában azonosított variáns viszonylagos előfordulási aránya megközelítette a 90 százalékot a július 4-vel végződött héten.
Lisszabonban és a körzetében, valamint a turisták által látogatott dél-portugáliai Algarve régióban ugyanezen időszakban az indiai delta mutáns a fertőződések 100 százalékáért volt felelős az Insa jelentése szerint. A legfertőzőbb variáns terjedésének megfékezése érdekében a kormány a múlt héten úgy döntött, hogy kiterjeszti a védettségi igazolvány használatát, egyebek mellett a szállodákban és az éttermekben a leginkább érintett régiókban. Korlátozzák az éttermek nyitva tartását és éjszakai kijárási tilalmat vezetnek be, amelyet korábban csak a legfertőzöttebb 45 településen rendeltek el. Immár 60 települést érintenek a korlátozások.
Gyakorlatilag valamennyi érintett település a lisszaboni és Algarve régióban található, ezenkívül több északi nagyvárosban, így Portóban és Bragában is korlátozó intézkedéseket hoztak. Portugáliában a lakosság 60 százaléka kapta már meg az első adag védőoltást és 42 százaléka a teljes adagot a DGS legfrissebb adatai szerint.
A világjárvány kezdete óta az ibériai országban 17 182 ezer halálos áldozatot és 916 559 fertőzöttet jegyeztek fel az egészségügyi hatóságok adatai szerint.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve