Az amerikai Amazon internetes kereskedelmi lánc bejelentette, hogy megindítja Lengyelországban az Amazon.pl portált, a pontos dátumot azonban egyelőre nem adták meg - írta a Rzeczpospolita. Ez azt mutatja, hogy a vállalat kellően nagynak tartja a lengyel piacot ahhoz, hogy rentábilisan működhessen. Azok, akik értékesíteni akarják portékáikat az Amazon közvetítésével már regisztrálhatnak, illetve bejegyeztethetik a számlájukat.
Az még nem derült ki, milyen fizetési módot, illetve szállítást ajánl majd a lengyeleknek az Amazon, de döntése hatalmas változást fog hozni a piacon, főleg más platformok aggódhatnak, mint például az Allegro. A cégnél eladott termékek több, mint 50 százaléka külső partnerektől származik, ezért a nyitás a lengyel vállalkozóknak azt jelenti, hogy több mint 300 millió Amazon-vásárlókhoz juthatnak el a termékeiket az egész világon. Az Amazon összesen 1,7 millió kis- és közepes cégnek vállal közvetítői közreműködést, amelyek közül több mint 200 ezer forgalma meghaladta a 100 ezer dollárt 2019-ben.
Az Amazon 2014 óta üzemeltet logisztikai bázisokat Lengyelországban, több mint 18 ezer állandó munkahelyet teremtve kilenc logisztikai központban. Az idei évben, azaz 2021-ben beindul a 10. központ, 1000 új alkalmazottal.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve