A liberális pártállású Rehn az idei EP-választási kampány kezdetén szabadságot vett ki brüsszeli bizottsági munkahelyén, mert indult a május 25-i választáson. El is nyerte az EP-képviselői mandátumot, így július elsejétől az Európai Parlament tagjaként ténykedik tovább. A jelenlegi összetételű Európai Bizottságnak október 31-ig tart a megbízatása, ezért az addig hátralevő időre gondoskodni kell Rehn pótlásáról.
A jobbközép, kereszténydemokrata irányzatú európai néppárti pártcsaládhoz - a finn Nemzeti Koalíciós Párthoz - tartozó Katainen, aki 2011 óta töltötte be a finn miniszterelnöki tisztséget, hétfőn nyújtotta be lemondását. Két nappal korábban Katainen helyett Alexander Stubb külkereskedelmi és Európa-ügyi minisztert választották meg a vezető kormánypárt elnökévé. Stubb a pártelnöki mellett a miniszterelnöki tisztséget is átveszi elődjétől a következő, 2015-ös parlamenti választásokig.
Katainen október végéig a Rehntől megörökölt gazdasági-pénzügyi biztosi feladatokat látja el a helsinki kormány jelölése alapján. Már korábban bejelentették, hogy őt jelöli Finnország a következő összetételű bizottságba is. Azt viszont egyelőre nem tudni, hogy melyik tárcát kapja majd az északi ország az új "lapleosztásban".
Katainent korábban úgy is emlegették egyesek, mint esetleges leendő bizottsági elnököt. A néppárti jelölt erre a tisztségre a luxemburgi Jean-Claude Juncker lett, de a Juncker megítélése körüli viták miatt egyelőre nem tekinthető teljesen kizártnak, hogy az uniós tagországok állam-, illetve kormányfői helyette nem valaki mást jelölnek az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény élére. Ha ez történne, és a jelölt néppárti politikus lenne - márpedig az EP-választást a néppártiak nyerték meg -, akkor akár Katainen számára is nyílhatna esély.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve