Aleksandar Vucic szerb államelnök személyesen ismertette a járvánnyal összefüggő támogatáscsomag folyósításának dinamikáját, amit május első hetében kezdenek - adta hírül a vajdasági Szabad Magyar Szó. Ekkor küldik ki az első 30 eurós támogatásokat, pontosabban 30 eurónak megfelelő dinárt. Először a nyugdíjasok "járulhatnak a pénztárhoz".
Ezt követően a szociális segélyre jogosultak, valamint büntetőjogi intézetekben tartózkodók kapják meg a támogatást. A következő héten megkezdik a vállalkozásoknak a minimálbér 50 százalékának a megtérítését, majd folytatják a 30 euró kifizetését azoknak a polgároknak, akik ezt igényelték. Akinek nem kellett az ingyen pénz, az nem kap
Kapcsolódó
Az államfő azt is bejelentette továbbá, hogy május 20-án kezdődik meg a 100 euró utalása a koszovói szerbeknek, továbbá a 200 euró utalása a koszovói munkanélküli szerbeknek. Mindjárt ezt követően utalják a szállítóvállalatoknak a 600 eurós támogatást. A 30 eurós támogatást januárban jelentették be. E szerint májusban és novemberben minden nagykorú, vagyis a 18. életévét betöltött szerb állampolgár, aki jelentkezik harminc euró dinár ellenértékét kapja meg az államtól, a nyugdíjasok pedig ezen felül még 50 eurót kapnak.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve