A súlyos gazdasági válsággal küzdő volt szovjet köztársaságban péntektől, július 1-jétől kezdve 10 000 (régi) fehérorosz rubel már csak 1 (új) rubelt ér. Szerdán 10 ezer fehérorosz rubel mindössze 143 forintba került.
A központi bank szerint a redenomináció technikailag könnyen kivitelezhető, nem befolyásolja a fehérorosz rubel vásárlóerejét, árfolyama sem változik más valutákkal szemben és a lépés az infláció alakulására sincs hatással.
2011-ben a minszki kormány 65 százalékkal leértékelte a fehérorosz rubelt, miután az állami szektorban végrehajtott jelentős béremelés miatt az infláció 100 százalék fölé emelkedett. Azóta az infláció folyamatosan mérséklődött, és tavaly már csak 12 százalékot ért el.
Reagált az IMF
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) üdvözölte a fehérorosz hatóságok döntését redenominációról, mindazonáltal leszögezte, hogy át kell alakítani az állami vállalatokat, amelyek többsége veszteségesen működik.
Az 1994 óta Aljakszandr Lukasenka elnök vezette Fehéroroszország gazdasága tavaly 4 százalékkal, az idei év eleje óta pedig 3 százalékkal zsugorodott, miután átterjedt rá a válság fő exportpiacáról, a nyugati szankciók és a zuhanó olajárak kettős szorításába került Oroszországról.
Az előző években Oroszország volt az irányított gazdálkodást követő ország pénzügyi támogatója, de az ukrán válság miatt feszültté váltak a kétoldalú kapcsolatok, és a Nyugaton páriaként kezelt Lukasenka elkezdett közeledni az Európai Unióhoz.
Az IMF és Minszk jelenleg tárgyalásokat folytat egy hárommilliárd dolláros hitelről, de döntés még nem született, mert az állami vállalatok reformját és a közműszolgáltatások árazását illetően továbbra is jelentősek a nézeteltérések.
Fehéroroszország azt reméli, hogy az év vége előtt 1,1 milliárd dolláros hitelhez juthat az Oroszország ellenőrzése alatt álló Eurázsia Alapból, hazai kötvénykibocsátásból pedig 450 millió dollárra számít.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve