A válságkezelés mellett ugyanolyan fontos szerepe van a növekedés és a munkahelyteremtés beindításának, ezért az Európai Bizottság 50 milliárd euró összértékű, a közlekedési, energia- és szélessávú internethálózatokra kiterjedő fejlesztési programot terjeszt elő - mondta José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke a Connecting Europe program szerdai bemutatásakor Brüsszelben.
Az eseményen Olli Rehn, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosa arról tájékoztatott: a 2014-2020 költségvetési időszakra tervezett, projektfinanszírozási céllal kibocsátandó kötvényeket már most, 230 millió euró értékben alkalmaznák tőkepiaci források bevonására. Kifejtette: ez egyfajta kockázatközösséget teremt az Európai Unió és a beruházók között, akik sokszor a projektek hosszú megtérülési ideje miatt nem jutnak megfelelő forrásokhoz.
A bizottság által kiadott közlemény szerint közlekedési beruházásokra 31,7 milliárd eurót, energetikai fejlesztésekre 9,1 milliárd eurót, míg a szélessávú hálózatkapacitások bővítésére 9,2 milliárd eurót fordítanak.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve