Guatemala kormánya ostromállapotot hirdetett, miután ismét katonák haltak meg a drogbandákkal vívott harcokban. A Reuters szerint az öt tartományt érintő intézkedésről azután döntött a vezetés, hogy megtámadtak egy katonai konvojt, ami épp egy drogcsempész repülőt igyekezett lefoglalni. Az összecsapásban három katona vesztette életét.
Az ostromállapot fokozott katonai jelenlétet, kijárási tilalmat és a demonstrációk betiltását jelentené. Guatemala a szomszédos közép-amerikai államokkal együtt fontos tranzitország, az Egyesült Államokba irányuló kokain java része áthalad az országon, így a csempészbandáknak megéri felvállalni a nyílt fegyveres konfliktust is a hadsereggel. A szállítás mellett a termeléshez is ideális klímaviszonyok vannak az országban.
A drogcsempészet a helyi politikába is beférkőzött, tisztviselőket és a politika jelölteket is rendre meggyanúsítják, hogy a drogkartellek zsoldjában állnak. Az ország megítélését nem javítja, hogy egy helyi, az ENSZ támogatását élvező antikorrupciós szervezet épp a héten zárta be végleg helyi irodáját.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve