Paul Bekaert arról tájékoztatta a helyi sajtót, hogy a nagyjából egy órás meghallgatáson az ügyészség a spanyol hatóságok által kiadott európai elfogatóparancs végrehajtását kérte, a védelem viszont csak december 4-én fogja ismertetni az érveit, így egyelőre nem is született semmilyen döntés. Az ügyvéd szerint a tárgyalóteremben a hangulat "meglehetősen derűs" volt.
Puigdemont feloszlatott kabinetjének több tagjával együtt októberben váratlanul Brüsszelbe utazott, miután Madrid rendkívüli intézkedésként menesztette őket és előrehozott helyi választásokat írt ki Katalóniában.
Spanyolországban később lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt büntetőeljárást kezdeményeztek a menesztett katalán kormány, illetve a barcelonai parlament elnökségének tagjai ellen.
Sajtójelentések szerint az európai elfogatóparancs kiadását követően Belgiumnak három hónapja van az eljárás lebonyolítására. Puigdemont kijelentette, hogy nem tér vissza Spanyolországba, de teljes mértékben együtt fog működni a belga hatóságokkal.
Szakértői értékelések szerint Puigdemont egy hétfői lapinterjúban az eddiginél rugalmasabb álláspontra helyezkedett, amikor azt mondta, hogy más lehetőségek is vannak a katalóniai helyzet rendezésére az északkelet-spanyolországi tartomány elszakadása mellett.
Az egykori elnök emellett kiemelte: azt várja az Európai Uniótól, hogy Spanyolországgal szemben is hasonlóképpen lépjen fel, mint Lengyelország és Magyarország esetében, ugyanis a "demokráciával való visszaélés" nem számít belügynek.
(Fotó: Pixabay.com)
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve