Példátlan portfóliót épített fel magának a Roszatom - tájékoztatta Szergej Kirijenko, az állami atomenergetikai vállalat igazgatója tájékoztatta Vlagyimir Putyin államfőt. Külföldi megrendeléseinek értéke már elérte a 300 milliárd dollárt, aláírt szerződésük van 12 országban 30 nukleáris áramfejlesztő egység építésére, és további tíz projekt van a tárgyalási szakaszban - jelentette a TASZSZ.
Az orosz cég diadalmenetét alig lassítja, hogy a UPI jelentése szerint az ukrán parlament visszalépett attól a megállapodástól, amely szerint a nyugat-ukrajnai Hmelnyickij atomerőmű két működő reaktora mellé közösen építettek volna az oroszokkal két továbbit.
A 2010-ben kötött szerződésben Moszkva 5-6 milliárd dollárt szánt a projektre, ezért Alekszandr Svetelik ukrán energiaügyi miniszterhelyettes - aki természetesen az oroszokat tette felelőssé a megállapodás meghiúsulásáért - közölte, hogy "alternatív partnert" kénytelenek keresni az atomerőmű megépítéséhez.
Ukrajna négy erőműben 15 reaktorral rendelkezik, amelyek az ország áramszükségletének közel felét állítják elő.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve