Oroszország felfüggesztheti a más országoknak nyújtott hitelek folyósítását, miután a gazdasági recesszió megtizedeli az ország költségvetési bevételeit - jelentette az Interfax hírügynökség Szergej Sztrocsak pénzügyminiszter-helyettest idézve. A büdzsé egyre feszesebbé válik - fogalmazott a pénzügyér.
Azt hiszem, abba a helyzetbe kerültünk, amikor szüneteltetnünk kell az új hitelek kiutalását - tette hozzá. A költségvetés jelenlegi helyzetében az újabb kötelezettségek vállalása különösen magas kockázattal járna.
Sztorcsak elmondta azt is, hogy az Iránnak szánt ötmilliárd dolláros kölcsönről megkezdett tárgyalások folytatódnak. Ezzel kapcsolatban még nem született meg a végső döntés.
Függő hitelek
A perzsa állam tavaly ötmilliárd dollár hitelt kért Oroszországtól, amelyből közös projekteket finanszíroznának. Ezek között elektromos erőművek építése és a vasútfejlesztések is szerepelnek.
A pénzügyminiszter-helyettes nem beszélt arról, hogy a költségvetés újragondolása érintheti-e a Budapest és Moszkva között 2014 elején létrejött, 10 milliárd eurós hitelmegállapodást, amelyből a paksi bővítést finanszíroznák. Orbán Viktor miniszterelnök februárban látogat Moszkvába, ahol gazdasági kérdésekről is tárgyal vendéglátójával, Vlagyimir Putyin államfővel.
Ugyanakkor a Népszabadság idézte a Bloomberget, amely arról cikkezett, hogy a magyar projekt finanszírozására kijelölt Vnyesekonombank anyagi gondokkal küszködik. Ennek egyik oka, hogy az orosz gazdaság vergődése miatt egyre több bank nem tudja törleszteni adósságát, a másik, hogy az ukrán konfliktus nyomán elfogadott uniós szankciók miatt nem fér hozzá a nyugati pénzforrásokhoz. A magyar kormány nem erősítette meg a Népszabadságnak, hogy az orosz fél pénzhiány miatt lassítani akarná a paksi fejlesztést.
Elszámolták magukat?
A 2016-os orosz büdzsét arra a feltételezésre építették, hogy az olaj átlagos ára idén hordónként 50 dollár lesz. Ez azonban pillanatnyilag puszta reménynek látszik. A rubel az olajár év eleji hanyatlásával párhuzamosan gyengülni kezdett, ami hírek szerint arra kényszeríti a moszkvai kormányt, hogy legalább 10 százalékkal lefaragja a költségvetés kiadásait.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve