Dmitrij Kozak azt mondta, hogy a szállítást az ukrán kormány kérte, a szenet kedvezményes, orosz belföldi áron számolják el. Az orosz illetékes reményét fejezte ki egyben, hogy az intézkedés hozzájárul a Krím biztonságos energiaellátásához is.
Ukrajna Európa második legnagyobb széntermelője. Ukrajnában kizárólag a Donyecki medencében bányásszák az antracitot, amely a legerősebben összenyomott kőszén és a fűtőértéke is ennek a legkiválóbb. A térség jelenleg az orosz szakadárok ellenőrzése alatt áll, a bányászat gyakorlatilag teljesen leállt.
A szénszállításokkal kapcsolatos orosz döntés mögött részben az is áll, hogy Ukrajna fedezi az Oroszország által márciusban annektált Krím áramszükségletének 80 százalékát. Az Ukrinterenergo ukrán állami áramszolgáltató szerint, ha romlik az áramellátás Ukrajnában, akkor teljesen leállhat a Krím ellátása elektromos energiával.
Szerdán például egy időre le kellett kapcsolni az áramszolgáltatást a Krímben. Az ukrán vállalat arra hivatkozva tette ezt, hogy a félszigeten túllépték az áramfogyasztásra vonatkozó, megszabott keretet.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve