A brazil egészségügyi hatóságok (Anvisa) további adatokat kérnek a koronavírus elleni Szputnyik orosz vakcina kifejlesztőjétől, mielőtt engedélyeznék annak hazai gyártását és alkalmazását sürgős esetekben - olvasható a portálon.
Az Uniao Quimica brazil gyógyszergyártó cég egy héttel ezelőtt jelentette be, hogy tervezi a Szputnyik gyártását, és már meg is kezdené a héten. Az erre vonatkozó kérelmét azonban az Anvisa egyelőre elutasította, mert a gyártáshoz a benyújtott dokumentáció alapján nincsenek meg a minimális feltételek: a klinikai tesztelés harmadik szakaszának igazolásai és a gyártással kapcsolatos bizonyos adatok. A sürgős esetekben való alkalmazáshoz is igazolni kell, hogy a vakcina hosszú távon is biztonságos és hatékony.
Kapcsolódó
A brazil magáncég az első negyedévben tízmillió vakcinát akar előállítani.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve