Amerikai, ukrajnai és NATO-tisztségviselők az elmúlt hetekben aggodalmuknak adtak hangot az orosz csapatok szokatlan mozgolódása miatt az ukrán határ közelében. Azt latolgatták, hogy a csapatösszevonások esetleg egy orosz támadást vetítenek elő - írja az MTI.
Mindenkit megnyugtatok, semmi ilyesmi nem fog történni – mondta Nariskin egy, az állami televízióban közvetített interjúban, hozzátéve: minden más „az amerikai külügyminisztérium rosszindulatú propagandája”.
Pénteken az amerikai külügyminisztérium európai ügyekért felelős illetékese azt mondta: nem zárnak ki egyetlen lehetőséget sem, amikor a csapatösszevonásra adandó választ fontolgatják. A NATO a jövő héten egyeztet a következő lépésről.
Moszkva többször megjegyezte: országhatáron belül úgy mozgatja az orosz csapatokat, ahogy neki tetszik, és nem kell aggódni az ilyen műveletek miatt. Oroszország egyúttal azzal vádolta Washingtont, Kijevet és az észak-atlanti katonai szövetséget, hogy provokatív és felelőtlen magatartást tanúsít határai közelében - írta az MTI-re hivatkozva a hvg.hu.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve