A jegybank igazgatótanácsa pénteken tartott ülésén 25 bázisponttal 7,75 százalékra húzta fel az alapkamatot az inflációs kockázatokra, a kedvezőtlen külső feltételekre és az általános forgalmi adó közeljövőbeni emelésére hivatkozva. A megkérdezett elemzők többsége arra számított, hogy a jegybank változatlan szinten hagyja az alapkamatot e heti ülésén, de a jövőre nézve kamatemelést valószínűsítettek.
"A jövőt számításba vevő döntésnek az a célja, hogy korlátozza az inflációs kockázatokat, amelyek erősek maradtak, különösen rövid távon" - mutatott rá közleményében a jegybank, amely a külső feltételek alakulásának bizonytalanságait, valamint a közelgő áfaemelésnek az inflációs várakozásokra és árakra gyakorolt hatásait is megemlítette. (Nem ijedt meg a török jegybank Erdogantól.)
Kapcsolódó
Idén már második alkalommal emelt kamatot a jegybank: 2014 óta először szeptemberben kénytelen volt 25 bázispontos emelést végrehajtani, hogy megállítsa a rubel árfolyamának esését - írja az MTI.
A döntés kihirdetése után erősödött a rubel a moszkvai tőzsde devizakereskedésében: a dollár jegyzése 9,75 kopejkával, 66,33 rubelre, az euróé pedig 12,5 kopejkával, 74,93 rubelre mérséklődött.
Az orosz jegybank arra számít, hogy a jövő év végére 5,0-5,5 százalék között lesz az éves infláció, a 4 százalékos célszámot csak 2020-ban tudják elérni.
Legközelebb február 8-án tart kamatdöntő ülést az orosz jegybank.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve