A miniszter szerint nehéz előre jelezni, hogy miként alakul a kőolaj ára "főleg tekintettel a nyugati politikusok nem konstruktív magatartására".
Sulginov szerint minden nemzetközi cég, amely előrejelzésekkel foglalkozik, most felülvizsgálja az olajárral kapcsolatos korábbi várakozását, mert az egészen más körülmények között készült. A geopolitikai és gazdasági helyzet ilyen változásával korábban senki sem számolt - idézte a politikus szavait az MTI.
Kapcsolódó
A miniszter a maga részéről 80-150 dollár közötti olajárat tart lehetségesnek, azt azonban nem fejtette ki hogy milyen időtávra szól ez a becslés. Szavai szerint "nem az a feladatunk, hogy kitaláljuk, mennyibe fog kerülni az olaj, hanem biztosítani az olajipar működését".
"Készek vagyunk bármilyen áron olajat és olajtermékeket eladni baráti országoknak - mondta az orosz energiaügyi miniszter.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve