Ezt maga az elnök mondta szerdán a washingtoni Fehér Házban várakozó újságíróknak. A rögtönzött sajtótájékoztatón - a kabinetfőnökének szobájából kilépő - Trump azt mondta, ő személy szerint szívesen válaszolna Mueller kérdéseire, és alig várja, hogy megtegye, de még kikéri ügyvédjeinek tanácsát.
Trump kifogásolta, hogy egykori vetélytársa, Hillary Clinton demokrata párti elnökjelölt nem eskü alatt tett vallomást a Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI) a külügyminisztersége idején magánszerverről bonyolított elektronikus levelezésének ügyében. "Ő nem eskü alatt tette, de én eskü alatt tenném..." - fogadkozott Trump.
Kapcsolódó
Nyilatkozatával az elnök az amerikai sajtóban jó ideje olvasható találgatásoknak vetett véget. Kedden és szerdán szokásos napi sajtókonferenciáján a Fehér Ház szóvivője, Sarah Huckabee Sanders még egyáltalán nem kívánta kommentálni az erről szóló sajtóhíreket.
A Robert Mueller vezette különleges bizottság Donald Trumpot valószínűsíthetően arról kérdezné, hogy az előző FBI-igazgató, James Comey tavaly májusi leváltásával vajon mi volt a célja, nem akadályozni akarta-e ezzel az igazságszolgáltatást. "A következő a történet: nem volt semmilyen összejátszás, nem volt semmilyen akadályoztatás. Alig várom már" a találkozót Muellerrel - mondta Trump.
A rögtönzött és rövid sajtótájékoztatón az elnök válaszolt a bevándorlást feszegető kérdésekre is. Elmondta, hogy kész ismét találkozni Chuck Schumerrel, a szenátus demokrata párti frakciójának vezetőjével, hogy egyeztessenek az ügyben. Késznek mondta magát arra, hogy az illegális bevándorló szüleikkel gyermekként az Egyesült Államokba érkezett és ott felnőtt fiataloknak megadják az amerikai állampolgárságot, de csak 10-12 éven belül. A készülő bevándorlási törvényben, mint mondta, szerepelniük kell olyan intézkedéseknek is, amelyek megakadályozzák a láncbevándorlást, és a törvényjavaslatnak tartalmaznia kell az amerikai-mexikói határra tervezett fal megépítését is. Trump azt szeretné, ha a szenátus 25 milliárd dollárt szavazna meg a falépítésre, a kongresszus pedig további 5 milliárdot különítene el a határbiztonsági intézkedésekre - írja az MTI.
Fotó: AFP PHOTO / SAUL LOEB
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve