Robert Mueller, a vizsgálat irányításával megbízott különleges ügyész, aki korábban a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója volt, pénteken helyi idő szerint későn este nyújtotta be a vádemelési javaslatot, miután azt a vádemelésre jogosult szövetségi nagy esküdtszék is jóváhagyta.
A hírt először a CNN televízió jelentette, majd a The Wall Street Journal című lap is megerősítette. Konkrétumok azonban még nem kerültek nyilvánosságra, mind a vádesküdtszék, mind Robert Mueller hivatala elhárított minden érdeklődést - írta az MTI.
Kapcsolódó
A CNN értesülései szerint hétfőn kerül sor az első letartóztatásra. Muellert az idén májusban bízták meg a vizsgálat irányításával, miután Donald Trump elnök eltávolította posztjáról James Comey, addigi FBI-igazgatót, aki 2016 júliusa óta szintén vizsgálódott az orosz beavatkozás ügyében.
Mueller vizsgálata elsősorban a Trump-kampány és orosz tisztségviselők esetleges összejátszására összpontosít, de vizsgálja Donald Trump volt kampánymenedzsere, Paul Manafort és volt nemzetbiztonsági tanácsadója, Michael Flynn külföldi megbízásra végzett lobbitevékenységeit is.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve