Az elmúlt 24 órában az előző napi kétszeresére, 108 ezer hektárra nőtt Szibériában a lángokban álló tajga és sztyeppe területe, a halálos áldozatok száma 29-re emelkedett, több mint ezren megsebesültek, 21 ezren kényszerültek otthonuk elhagyására - jelentette a TASZSZ. (Összehasonításképpen? ez a terület akkora, mint egész Hongkong, illetve a Balaton kétszer.)
A Bajkálon túli területen súlyos a helyzet, több körzetben rendkívüli állapotot, az eredeti tűzfészekben, Kakasszijában pedig alkoholtilalmat vezettek be. A térségben már 115 helyen tombol a tűzvész, annak ellenére, hogy a rendkívüli ügyek minisztériuma menetrendszerűen naponta jelenti be, hogy urai a helyzetnek.
A maguk részéről valóban mindent megtesznek, egy nap alatt 20 ezer hektáron sikerült megfékezni a lángokat - hogy azok máshol csapjanak fel. Közel 3000 ezer tűzoltó, 500 tűzoltóautó, 3500 katona, tűzoltóvonatok és -repülőgépek részt a harcban. Bár a tüzeket a tarlóégető parasztok okozták, a törvény egyelőre a terület erdőgazdaságának főnökére és a helyi vezetőkre sújt le, akiket azzal gyanúsítanak, hogy nem léptek fel időben és megfelelően a tűz terjedésének megakadályozására.
A lángok átterjedtek Kína területére is - bár ezt a moszkvai hatóságok tagadják, az Új Kína hírügynökség közlése szerint már 600 kínai tűzoltót kellett bevetni a lángok megfékezésére.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve