Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök-helyettes hazatérésre biztatta hazája fiataljait a London School of Economics konferenciáján - tudósított a gazeta.pl. Arról próbálta meggyőzni a lengyel diákokat, hogy hazájuk immáron kiváló lehetőségeket kínál nekik. Emellett például Lublinban vagy Bialystokban sokkal kevesebb pénzből élhetnek, mint Londonban.
Morawiecki feladata nem könnyű. Mint az a Boston Consulting Group felméréséből kiderül, a fórum résztvevőinek, azaz a legjobb brit felsőfokú intézményekben tanuló lengyel diákoknak csak 75 százaléka tervezi a hazatérést. Nemrégiben még 83 százalék volt ez az arány.
Reciprok migráció
Más a helyzet a lengyel vendégmunkásokkal. A varsói fejlesztési minisztérium úgy becsüli, hogy a közel egymillió Nagy Britanniában élő lengyelből a következő években akár 200 ezren is visszatérhetnek hazájukba. A lengyel gazdasági helyzet javulása mellett ennek oka a brexit is lehet, amely 120-400 lengyelt is érinthet, azokat, akik nincs kint állandó lakásuk.
Morawiecki úgy véli, hogy akik hazatérnek, könnyedén találnak majd állást például olyan cégeknél, amelyek együttműködnek a britekkel. És ilyen vállalatból egyre több van Lengyelországban. Ezek már nem csupán az egyszerű feladatokat bízzák a lengyelekre, hanem a projektek tervezését, az informatikai rendszer működtetését, sőt kockázatkezeléssel járó alapkezelő feladatokat is.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve