Csehország az egy főre eső GDP alapján készült összehasonlításban vásárlóerő-paritáson (PPP) számolva megelőzte Spanyolországot az OECD ranglistáján - adta hírül a Radio Praha. A 36 országot sorrendbe állító rangsorban Csehország a 27-ik, míg Spanyolország egy hellyel ezután következik. Ezzel együtt a cseh egy főre eső GDP még elmarad az EU átlagától, ami 43 561 dollár.
Csehország egy főre eső GDP-je a szervezet adatai szerint 39 741 dollár, míg Spanyolországé 39 711 dollár. A másik ibériai országot, Portugáliát már 2005-ben lehagyták a csehek.
Lukas Kovada pénzügyi elemző úgy látja, hogy 2008 után gyorsult fel Csehország felzárókása az európai szinthez, főként a dél-európai országokkal szemben, mert a kontinens déli részét különösen súlyosan érintette az akkori gazdasági válság.
Olaszország sincs már messze, amelynek egy főre eső GDP vásárlóerő-paritása 41 837 dollár. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy ez a mutató nem teljesen pontos. Tartalmazza például azt a hazai termelési értéket, amit osztalék formájában kivisznek az országból. Csehországot ez erősen érintheti, mivel sok a külföldi tulajdonú vállalat.
A cseh helyezés javulásához sokat hozzáadhatott a korona erősödése is.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve