A tárcavezető elmondta, átmenetileg a nyugat-amszterdami Sloterdijk negyedben fogják elhelyezni az EU-ban forgalmazható gyógyszerek jóváhagyásáért felelős EMA-t, mivel a város déli részén épülő új székház a tervek szerint csak 2019 novemberében fog elkészülni.
Kiemelte, a holland hatóságok mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy gördülékenyen menjen végbe az áttelepülés, nagy erőkkel folyik az egyeztetés egyebek mellett az uniós ügynökség munkatársainak jövőbeli lakhatási helyzetéről, gyerekeik beiskolázásáról és más lényegi kérdésekről. (Az Európai Bankhatóság székhelye is megvan.)
Kapcsolódó
Guido Rasi, az ügynökség igazgatója a bejelentésre reagálva hangsúlyozta, hogy a helyzet "nem optimális", azonban a jelenlegi körülmények mellett még mindig ez a legjobb megoldás.
A gyógyszerügynökség átköltöztetése a legnagyobb kihívás az EMA történetében
- mondta Rasi.
Az ideiglenes központ mindössze nagyjából feleakkora lesz, mint a mostani londoni székház, a 250-300 millió euróba kerülő új épületre azonban "megéri várni".
A költözés a jövő év elején fog indulni, a szervezetnek ugyanis a britek jövő márciusi távozásának pillanatában már meg kell kezdenie működését az új helyszínen.
Az uniós tagállamok kormányait tömörítő tanács tavaly novemberben döntött arról, hogy 2018-ban Amszterdamba költöztetik át az EMA-t Londonból.
Az évi 300 millió eurós költségvetésű Európai Gyógyszerügynökségnél közel 900 szakértő dolgozik, a szervezet naponta nagyjából száz embert fogad külföldről.
A kép forrása: AFP /Daniel Leal-Olivas
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve