Már nem Nagy-Britannia a lengyel vendégmunkások kedvenc célországa - idézte a Work Service munkaerő-közvetítő cég legújabb jelentését a gazeta.pl. Tavaly márciusban, amikor elkezdődött a britek hivatalos kilépési eljárása az unióból, a lengyeleknek még 19 százaléka gondolta úgy, hogy ennek dacára a szigetországban próbálna szerencsét, míg most már csak 5,7 százalékuk tervezi ezt. Ez a legkisebb adat 2014 óta.
Ami azt illeti Nagy Britannia a harmadik helyre esett, az aranyérmes Németország, ahova a felmérésben részt vevők 31,4 százaléka utazna dolgozni. A németeknél változatlanul hiány van munkáskézben és magas fizetésekkel csábítanak: a minimálbér 8,84 euró (2800 forint) óránként. A briteket megelőzi Hollandia is, amelyre főleg úgy gondolnak a lengyelek mint a nyári szezonmunkák eldorádójára.
Kapcsolódó
A megkérdezettek több mint egyharmada azt is elmondta, hogy szerintük megkönnyítené a munkavállalásukat, ha Lengyelország belépne az eurózónába. Erre még várniuk kell, a lengyel kormány ugyanis a közeljövőben nem tervezi az euró bevezetését a jó öreg zloty helyett.
A fotó forrása: Szabó Dániel/Napi.hu
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve