Ha ilyen lassan halad az immunizáció, akkor ősszel mindenképpen számíthatunk a járvány újbóli fellángolására, akkor pedig a szigorúbb korlátozások is visszatérhetnek – mondta Predrag Kon epidemiológus, a szerbiai köztársasági válságstáb tagja vasárnap a vajdasági Szabad Magyar Szó tudósítása szerint.
Véleménye szerint a megoldás az lenne, ha bizonyos csoportoknak kötelezővé tennék a koronavírus elleni oltást. Arról is beszélt, hogy főleg a fiatalabbak azok, akik nem oltatják be magukat. Ők sokat érintkeznek másokkal, ez pedig lehetővé teszi a vírus gyorsabb terjedését. Ősszel újabb hullám fenyeget, ha a vakcináció ilyen lassú ütemben halad. Az embereknek fel kell fogniuk, hogy nem érték még el a kollektív immunitást.
A számokat is különbözőképpen értelmezzük - mondta a szakember. Amikor azt mondják, közel vagyunk az 50 százalékhoz, akkor a felnőtt lakosságot értik ez alatt, ami jelenleg Szerbiában körülbelül 5,4 millió, pedig már a 12 év felettiek is olthatók. Sokkal több beoltottra van szükségünk. Szerinte „realitás, hogy harmadik dózis is kell a vakcinából”.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve