A felmérések cáfolják azokat az állításokat, amely szerint a betegségen átesett embereknek nem szükséges felvenniük az oltásokat. Ezen kívül hasznosak lehetnek az oltási útlevelek szabályainak megalkotásakor.
A kutatások gyengesége ugyanakkor az, hogy az adatokat még az omikron-variáns megjelenése előtt vették fel - írja a portál.
A kutatók megállapították, hogy 2020 februárja és 2021 novembere között azok az emberek, akik korábban megfertőződtek, majd kaptak egy Pfizer, AstraZeneca, SinoVac, vagy Janssen oltást 45 százalékkal kisebb eséllyel betegedtek meg, mint akik csak átestek a betegségen.
A súlyos tünetek esélye 80 százalékkal csökkent.
Peter Nordström, a svédországi Umeå Egyetem epidemiológusa arról beszélt, hogy a vizsgálatok elvégzésére éppen az sarkallta őket, hogy míg egyes országok az oltási státusz alapján adnak ki igazolást, mások a korábbi fertőzéseket veszik figyelembe.
A szakember abba a csoportba tartozik, aki szerint a betegségen átesetteket is védettnek kell nyilvánítani
Victoria Hall, a londoni brit Egészségbiztonsági Ügynökség epidemiológusa a Nature magazinnak azt mondta - miután ők is elvégezték az immunitásvizsgálatokat -, hogy "a védelem az oltás után és a fertőzés után is csökkent az idő múlásával, de tartósan magas maradt a hibrid immunitással rendelkezőknél".
Miguel Hernan, a bostoni Harvard T.H. Chan School of Public Health epidemiológusa szerint a tanulmányok a teljes oltási sor beadatásának egyértelmű előnyeit mutatják. Csak ott érdemes korlátozni a betegségen átesett emberek oltását, például azzal, hogy csak egy adagot kapnak, ahol egyébként nem áll rendelkezésre elegendő vakcina.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve