1986. február 28-án gyilkolták meg Olof Palme svéd miniszterelnököt. Az 59 esztendős kormányfő és felesége moziban töltötte a péntek estét, majd hazafelé tartva gyalogolva egy gyilkos közvetlen közelről több lövést adott le Palméra, majd a környező szűk mellékutcákon át elmenekült. A miniszterelnök szinte azonnal meghalt, felesége könnyebben megsebesült. Utána a svéd hatóságok folyamatosan nyomoztak, de a rejtély mindeddig nem sikerült megoldaniuk.
A svéd államügyész kedden bejelentette, hogy most sikerült megoldani a bűnügyet, amelyet a John F. Kennedy-gyilkosságéhoz hasonlítottak. Palmét a nyomozás eredményei szerint Stig Enström gyilkolta meg, aki mindig is az egyik gyanúsított volt, de nem szólt ellene elegendő bizonyíték. A gyanúsított 2000-ben meghalt, ezért értelemszerűen kihallgatni sem lehet, ezért a nyomozást lezárták, jelentette be - derül ki a 24.hu cikkéből. Enström indítéka a hírek szerint az volt, hogy nem értett egyet Palme politikájával. A nyomozás során egyébként szemtanúként jelentkezett 1986-ban.
Most az segített megoldani az ügyet, hogy 2017-ben elkezdték digitalizálni a dokumentumokat, ami sokat segített az ügyön, mert már nem papír alapon kellett vizsgálniuk az esetet. 22 430 dokumentum áll rendelkezésükre, összesen 90 ezren vettek részt a nyomozásban, a papírokon több mint 40 ezer embert említenek és 10 ezer embert hallgattak ki, közülük sokakat többször is.
Budapesten a Városligetben közterületet, az Olof Palme sétányt nevezték el a néhai svéd kormányfőről.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve