"A NOB-nak könnyebb lett volna a játékokat vis maiorra hivatkozva törölni, így megkaptuk volna a biztosítási összeget. De mi azért vagyunk a NOB-ban, hogy megszervezzük az ötkarikás játékokat, és nem azért, hogy töröljük" - mondta a francia L'Equipe-nek Thomas Bach, a Nemzeti Olimpiai Bizottság elnöke.
Az interjúról az olimpiai hírekre és sportágakra szakosodott insidethegames.biz készített összefoglalót, amelyből az MTI szerint kiderül, hogy a pandémia okozta válság megmutatta, hogy nagyobb szolidaritásra van szükség úgy a sportban, mint a társadalomban.
Bach közölte: "Remélem, hogy ez az egész a jövőben még jobb együttműködést eredményez majd a nemzetközi szövetségek és nagy sportesemények szervezői között".
A tokiói olimpia eredetileg ebben a hónapban kezdődött volna, a járvány miatt azonban példátlan módon márciusban úgy döntöttek a szervezők és a NOB, hogy egy évvel eltolják a világ legnagyobb sporteseményét. A közelmúltban egyre több sportoló, sportvezető és virológus fejezte ki aggodalmát, hogy vakcina nélkül még jövőre sem lehet megrendezni az olimpiát. Egy közvélemény-kutatás szerint hasonló véleményen van a japánok 77 százaléka is.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve