Itt az ideje, hogy ne csak a tagjelölt államok, de maga az Európai Unió is felkészüljön a klub bővítésére. Ehhez korszerűsíteni kell az unió szervezeteit és döntéshozó folyamatait. A jövőben nem dönthetünk mindenről konszenzussal, mint ma – idézi a kancellárt az Index.
Scholz reményét fejezte ki, hogy a csütörtökön és pénteken tartandó uniós csúcstalálkozón sikerül ismertetnie a javaslatait.
A csúcstalálkozón a huszonhét tagállam várhatóan megvitatja Georgia, Moldova és Ukrajna felvételét. A csúcs előtt egy héttel az Európai Bizottság ajánlotta Moldova és Ukrajna felvételét, ezt Scholz is támogatta.
Ahogy arról lapunk is beszámolt, Ukrajna esetében nem arról van szó, hogy akár csak rövid távon is csatlakozhatnának az Európai Unióhoz, de tagjelöltként már belátható időn belülre kerülhet ez a lépés.
Addig viszont kérdés, hogy a pénzügyi, költségvetési egyensúlyra vonatkozó kötelezvényeket miként tudja teljesíteni a romba döntött ország.
Jelenleg tehát inkább szimbolikus a tagjelölti státusz elnyerése. Technikailag csak egy üzenet Moszkvának, hogy fontos az EU-nak Ukrajna.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve