Javította növekedési prognózisait a közép-kelet-európai országokra az OECD, Magyarországon idén 1,2, jövőre 2,0, 2015-ben 1,7 százalék lehet a szervezet szerint a GDP növekedése. Az OECD kitért arra is, a növekedés javulásával együtt vissza kellene fogni a monetáris stimulust a régióban, a Magyar Nemzeti Banknak pedig meg kellene állnia a kamatcsökkentéssel.
Felülvizsgált prognózisai szerint az OECD-országok átlagában idén 1,2 százalékos növekedésre számít a szervezet. Magyarországon ehhez hasonló ütemben alakulhat a növekedés, majd jövőre 2 százalékra gyorsul, 2015-ben viszont újból lassulni fog az OECD szerint. Így bár jövőre gyorsabban fogunk növekedni, mint Szlovákia, északi szomszédunk két év múlva már 3 százalékos növekedésével hagyhat le minket.
Az OECD Magyarországgal foglalkozó összefoglalójában az inflációs kilátásokról szólva elmondja, az energiaárak további csökkentése a következő negyedévekben is alacsonyan tarthatja az inflációs főindexet, az inflációs várakozások azonban továbbra is inflációs cél felettiek, a költségoldali nyomás pedig a későbbiekben továbbra is nyomást gyakorol az árakra.
Mivel a további monetáris lazítás kockázatokat hordoz, különös tekintettel a forint leértékelődésére és a belföldi kereslet élénkülőben van, a jegybanki alapkamatot mostantól nem kellene tovább csökkenteni, szinten kellene tartani, a monetáris politikának el kellene kezdenie fokozatosan a normalizálódás irányba mozdulnia, idézi a Reuters az OECD-t.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.