"Nincs rá indok, hogy ez megtörténjen" - hangsúlyozta az elnök, ezzel mintegy bátorítva a kongresszusi pártokat, hogy február végéig jussanak kompromisszumra, és ne engedjék, hogy a büdzsére rászabaduljon a korábban vészmegoldásként elfogadott, fűnyíróelv szerint működő költségcsökkentés. Ez utóbbinak ugyanis egyik legnagyobb vesztese a Pentagon lenne."Pénzügyi háztartásunk rendbetétele kiegyensúlyozott megközelítést követel, nem pedig válogatás nélküli megszorításokat, amelyek súlyos hatással lehetnek a katonai k észültségünkre" - mondta Obama.
Kifejezte meggyőződését, hogy az általa Panetta helyére jelölt Chuck Hagel volt nebraskai republikánus szenátor megkapja a kinevezéséhez szükséges támogatást. Hagel személyéről, akit a múlt héten hallgatott meg egy viharosra sikeredett ülésen az amerikai felsőház védelmi bizottsága, az eredeti tervek szerint csütörtökön szavazott volna a szenátus, ám a honatyák közölték, hogy a jövedelmével kapcsolatos további adatokat várnak a jelölttől.
"Grazie!" - köszönte meg olaszul Panettának az elnök azt a fél évszázados szolgálatot, amelyet a közösség érdekében végzett. A 74 éves politikus Obama első elnöki ciklusa alatt a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója, majd védelmi miniszter volt. Leköszönő beszédében Panetta az olyan komoly témák mellett, mint az amerikai haderő harckészültségének fenntartása és az Afganisztáni háború 2014-ben történő befejezése, személyes húrokat is megpendített és megcsillogtatta híres humorérzékét.
Idézte Truman elnököt, aki szerint ha valaki azt akarja, hogy legyen egy barátja Washingtonban, az szerezzen be magának egy kutyát. Panetta elmondta, hogy az ő négylábú társa, Bravo mindig jelen volt a legtitkosabb tanácskozásokon, még azokon is, amelyeknek témája Oszama bin Laden likvidálása volt, és biztosította a főként katonai vezetőkből álló hallgatóságát, hogy a kutya "egy léleknek sem mondott el semmit", és nem is szivárogtatott ki - legalábbis a szó átvitt értelmében semmiképpen.
Felidézte, hogy amikor Obama elnök kinevezte a kémszolgálat élére, a családjától kapott egy CIA feliratú bögrét, ez a rövidítés azonban nem az ügynökség angol nevének kezdőbetűre (Central Intelligence Agency) utalt, hanem arra, hogy ő egy kaliforniai amerikai olasz (Californian Italian American). Panetta szerint a felesége, Sylvia számára az lesz a legszebb Valentin-napi ajándék, hogy most együtt visszatérhetnek a kaliforniai birtokukra.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve