A szlovákiai kormánykoalíció legnagyobb pártja, a baloldali Smer bombasztikus dolgokat ígér szociális csomagjában - adta hírül a pozsonyi Új Szó. A lista első helyén az szerepel, hogy az elmaradt gyerektartási díjakat az állam hajtaná be, amennyiben nem fizet a szülő. Ez legalább a pereskedés intézését jelentené, de része lehetne, hogy a díjat átmenetileg az állam fizetné.
Az anyasági támogatást 34 hétről egy évre növelnék és szeretnék emelni az összegét is. A gyerekeseknek kedveznének azzal, hogy csökkentenék a pelenka, a bébiétel és egyes higiéniai eszközök áfáját.
Kapcsolódó
A legnagyobb dobás azonban a dupla karácsonyi nyugdíj fizetése lenne, amit csak jövőre, a választások előtt vezetnének be. Emellett ha nem sikerül a parlamentben elfogadtatni a nyugdíjkorhatár plafonjáról szóló tervezetet, a Smer népszavazást kezdeményez az ügyben.
A fotó forrása: Szabó Dániel/Napi.hu
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve