A demográfiai trendek, a munkaerőpiacon, valamint a pénzpiacokon lezajlott és jelenleg is zajló változások miatt eljárt az idő a jelenlegi nyugdíjrendszerek felett. A ma érvényben lévő társadalombiztosítási rendszerek többsége ugyanis a múlt század közepén jött létre, amikor a 60 év fölötti népesség lélekszáma világszerte 250 millió volt. Az előrejelzések szerint 2050-re ez a szám eléri a 2,1 milliárdot, ami tízszeres növekedést jelent.
Éppen ezért az Aegon Biztosító szerint a három hagyományos pillére, az államra, a munkáltatókra és az egyénre épülő globális modellt új társadalmi közmegegyezés alapján kell radikálisan átalakítani.
Kapcsolódó
Az Aegon kutatása szerint az emberek világszerte felfigyeltek körülményeik változására, ezért többségük aggodalommal és bizonytalansággal tekint a nyugdíjas évei elé, konkrét terve pedig csak keveseknek van.
A biztosító szerint
miközben egy előrelátó, viszonylag jómódú kisebbség alkalmazkodni kezdett a megváltozott körülményekhez, a többség tanácstalanul várja az egyre baljósabbnak látott jövőt
Ki kellene dolgozni egy olyan nyugdíjmegtakarítási konstrukciót, amelyhez minden munkavállaló hozzáfér, illetve foglalkozni kellene a szabadúszók, a szellemi szabadfoglalkozásúak, a megbízási szerződéssel dolgozók, az egyéni vállalkozók, a gyerekük nevelése, hozzátartozójuk ápolása miatt munkaviszonnyal nem rendelkezőkkel is - írja az Aegon, amely szerint a munkáltatóknak automatikusan kellene beléptetniük dolgozóikat egy nyugdíjpénztárba.
Az államnak felkészülési időt kell hagynia a ma nyugdíjasainak az alkalmazkodásra, és kiemelt szerepet kell vállalnia az egészségügyi rendszer működtetésében és fenntartásában.
A kép forrása: Shutterstock.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve